| Gyászmunka segítése
Saridon, Nurofen, NeoCitran és társaik. Mindegyik azt ígéri, hogy
gyorsan egyhíti fizikai fájdalmunkat, és mi valóban azt várjuk el,
hogy néhány perc múlva jobban legyünk. Mivel olyan világban élünk,
amelyben még a kisebb fizikai fájdalmaknak sincs helye, mit várhatunk
a rendkívül összetett fizikai, pszichés, szociális és lelki szenvedéssel
járó gyász elfogadását illetően? Gyakorlatilag semmit, azaz nem csoda,
hogy a gyászolók saját hibájuknak érzik, ha nem tudnak határt szabni
végtelen fájdalmuknak.
Gyász és veszteség
Egy szeretett személy elvesztése elkerülhetetlenül mindent elborító,
súlyos fájdalommal jár. A veszteség oka lehet az öregedés és halál
természetes folyamata, válás vagy szakítás — konfliktusok,
vagy félreértések miatt —, vagy tragikus esemény, például
öngyilkosság, baleset, hirtelen halál, elkerülhetetlen természeti
csapás. Mindegy, hogy miért és hogyan, a számunkra fontos kapcsolat
megszakadása mindent elsöprő fájdalommal járhat. Ugyanilyen feldolgozandó
veszteséget jelenthet a fizikai állapotunkban történő jelentős változás
(pl. bénulás, amputáció, esetleg infarktus, daganat diagnózisa) is.
A legtöbben nem vagyunk felkészülve a veszteséget kísérő, szívbe markoló
fájdalomra. Nem vagyunk felkészülve arra, hogy nincs azonnali vigasz.
Ilyenkor úgy érezzük,hogy azok, akik vigasztalni próbálnak, fel sem
tudják fogni fájdalmunk súlyát. Csak hatalmas veszteségünket látjuk,
csak arra tudunk gondolni. Úgy érezzük, hogy a világnak is meg kellene
állnia, nem szabadna új tavasznak jönnie, mit ér a frissen kinyílt
virág, ha az, akit szerettünk nem láthatja?
Ismerősök, barátok
Nem csoda, hogy a legtöbb ember nem tudja, hogy mit is mondhatna
egy gyászolónak, ezért pusztán azt ismétlik, amit másoktól hallottak,
vagy amit a filmekben hallottak. Sajnos az ilyen vigasz általában
nem segít.
Nem segít, ha az ismerősök, barátok olyan butácska megjegyzéseket
tesznek, hogy "Légy erős", "Ő (aki meghalt) legalább
már nem szenved", "Foglald el magad", "Tedd túl
rajta magad", "Ez már a múlt", "Előre kell nézni",
"Gondolj a szép dolgokra",... Az ilyen mondatok nem segítenek,
sőt árthatnak , mert a gyászoló úgy érzi, hogy fájdalmának súlyát
mások fel sem fogják.
A gyászolóknak nincs szükségük okos tanácsokra. A legtöbbet akkor
segíthetünk, ha megkérdezzük, hogy mi történt és hagyjuk a gyászolót
beszélni. A legtöbben nincsenek tudatában, hogy rossz megoldás a "téma
kerülése", mert a gyászolók maguk szeretnének beszélni hatalmas
veszteségükről és az elveszített személyről. A legnagyobb segítség,
amit adhatunk, hogy meghallgatjuk őket.
Az idő
A "gyors megoldások" korában az emberek többsége úgy gondolja,
hogy a gyász 1-2 hónap alatt enyhül, elmúlik. A különböző természeti
népeknél azt tartják, hogy legalább az "évszakok teljes ciklusának"
kell elmúlnia a fájdalom enyhüléséshez, a zsidó vallás is egy évet
ír elő a gyász időszakának. Valójában azonban nincs a veszteséget
követően semmiféle mágikus egy- vagy kétéves évforduló és tudomásul
kell vennünk azt is, hogy az idő önmagában nem gyógyít meg semmit.
El kell fogadnunk azt is, hogy a halál nem szünteti meg a kapcsolatot
és a szeretetet. A szeretett személy érzelmeinkben elfoglalt helyének
változása olyan dinamikus folyamat, ami egész további életünket végigkíséri.
A gyászmunka
Gyászmunkának nevezzük azt a belső gyógyulási folyamatot, amelynek
szakaszait végigjárva lelkünk békét találhat. Ennek a folyamatnak
megvannak azok a jól elkülöníthető szakaszai, amelyeket sajnos végig
kell szenvednünk a gyógyuláshoz. Ugyanúgy, mint egy csonttörésnél,
ezt a folyamatot sem tudjuk felgyorsítani azzal, hogy "nem foglalkozunk
vele állandóan". A csontot is helyére kell tenni, rögzíteni kell
és várni kell, amíg meggyógyul. Csodálatos módon testünk nem csak
a csont "összeforrasztására" képes, hanem szellemi, lelki
sérüléseink meggyógyítására is. Azt, hogy ilyenkor mi játszódik le
bennünk, mi az, ami lelki gyógyulásunkhoz vezet, ma még nem tudjuk,
ez is emberi mivoltunk egyik csodálatos titka. Tapasztalataink alapján
tudjuk azonban, hogy mire van szükség az egészséges gyászmunkához,
illetve, hogy a gyászmunka milyen szakaszokra osztható. Igaz, hogy
ezek a szakaszok sokszor átfedhetik egymást vagy más sorrendben jelentkezhetnek,
ismeretük mégis segítség lehet azok számára, akik úgy érzik, soha
nem fogják tudni feldolgozni a velük történteket.
A gyászmunka alapjai
Annak ellenére, hogy a gyászmunka mindig nagyon fájdalmas, vannak
olyan belső és külső tényezők, amelyek nagymértékben hozzájárulnak
a lelki felépüléshez:
-
A veszteség belátása
A gyászoló és az őt támogató személyek részéről annak elfogadása,
hogy a gyászolót olyan veszteség érte, amit fel kell dolgoznia.
Veszteségünk belátása az, ha másokkal megosztjuk a veszteség felett
érzett bánatunkat, ha nem hárítunk azzal, hogy "úgy szeretnék
emlékezni rá, amilyen volt", hanem elmegyünk a temetésre. Elképzelhető,
hogy válás után csak akkor realizálódik a veszteség, amikor partnerünket
már mással látjuk. Mások veszteségének belátása az, ha a fájdalmas
panaszokat hallva nem próbálunk olyan "megoldásokat" kínálni,
mint, hogy "ő sem szeretné, ha ennyire tönkre tennéd magad",
vagy "annyi jó embert találhatsz még"...
-
Érzelmi biztonság
Az érzelmi biztonságot azok az együttérző, gondoskodó személyek,
nyújtják, akik ítélkezés, kritika, tanácsok osztogatása, vagy fájdalmunk
lekicsinylése nélkül tudnak meghallgatni, amikor veszteségünkről
beszélünk. Életünk nagy veszteségeit szinte lehetetlen egyedül feldolgozni,
fájdalmunkat muszáj megosztanunk valakivel.
-
Létbiztonság
Különösen házastárs elvesztése esetén merülnek fel olyan alapvető
kérdések, amelyek a további élet szükségleteivel kapcsolatosak.
Elég lesz-e a pénz, ki fog tudni bevásárolni, ki intézi majd a hivatalos
ügyeket, ki fog "vigyázni" ránk... súlyos kérdések, amelyek
túlélésünket érintik. Ezek megnyugtató tisztázása nagyon sokat segíthet
a sikeres gyászmunkában.
A gyászmunka szakaszai
A gyászmunka alább felsorolt szakaszai általános, statisztikai jellegűek,
azaz nem mindenkinél pont így, vagy ilyen sorrendben jelentkeznek,
hiszen a gyász mindig egyéni, csak ránk jellemző.
-
Sokk
Érzelmi bénultság, kiüresedettség érzése, képtelenség a tiszta gondolkodásra,
koncentrálásra. Ez tulajdonképpen az elme természetes védekező mechanizmusa,
amely kizárja a súlyos veszteség azonnali tudatosulását és tartalékol
a későbbi gyászmunkára.
-
Tagadás
A történtek tagadása. Hárítása mindennek, ami a veszteség belátását
jelentené. A tudás és nem-tudás kettős realitása. Egyfajta felkészülés
a gyász még nehezebb szakaszaira.
-
Kontrollált szakasz
A temetéssel kapcsolatos ügyintézés ideje, Mintha mással történne
mindez, a valóság ködös, álomszerű. A gyásznak ezt a szakaszát passzivitás,
érzékenység jellemzi.
-
Bűntudat
Az okok, a "hibás" személy keresése, önvád. "Ha — volna"
típusú gondolatok: "Ha előbb észreveszem, hogy beteg...",
"Ha nem engedtem volna, hogy...", stb. Tudatalattink gyakran
ezzel próbálja újra saját irányításunk alá vonni azokat a történéseket,
amelyeket nem tudunk befolyásolni, például baleset, halál, mások
viselkedése, stb.
-
Gyászreakciók
Hullámokban jelentkező gyászreakciók: mellkasi szorítás, szédülés,
sírás, zokogás, álmatlanság, a külső megjelenés elhanyagolása. Annak
a jele, hogy a lelki gyógyulás természetes folyamat megkezdődött.
Gyakran ez a szakasz váltja ki a legnagyobb ellenállást az érzelmek
intenzitásától való félelem, illetve a család vagy környezet "ne
sírj" hozzáállása miatt.
-
Düh
A düh lehet tárgy nélküli, általános, a létezés dühe. A düh tárgya
lehet a kezelőorvos, az elveszített személy, az alkohol, a történtek
"igazságtalansága", Isten. Valójában annak a hosszú belső
folyamatnak az első lépése, melynek során gyengül a gyászoló intenzív
kötődése a szeretett személyhez. Gyakran fordul elő visszatérés
a gyász ezt megelőző szakaszaiba, amivel a gyászoló késleltetni
akarja az érzelmi eltávolodást.
-
Belenyugvás
A gyásznak erre a szakaszára a küzdelem érzésének enyhülése, csökkenése,
elmúlása és a testi tünetek megszűnése a jellemző. A szeretett személy
már nem mint külső, hanem a gyászoló lelkében élő belső személyként
jelenik meg, túlsúlyba kerülnek a vele kapcsolatos jó és szép emlékek.
A gyászoló lassan elkezd érdeklődni a külvilág iránt (család, természet,
hobbi, stb.).
Mikor kell külső segítség?
Külső segítségre van szükség olyankor, ha hiányoznak az egészséges
gyászmunka alapjai, mivel ilyen esetekben a gyászoló megakadhat a
gyászmunka valamelyik szakaszában, ahonnan nem tud kitörni, ezért
az egészséges gyászmunka helyett az — úgynevezett —
"komplikált" (az egészségestől eltérő) gyász körforgásába
kerül. Ennek megnyilvánulása egyénenként változó, de az alábbi tünetek
esetén már tanácsos külső segítséget kérni:
-
Ellenállás
Állandósult düh, a fájdalom tagadása, az élet lebecsülése, öncsonkítás,
önsorsrontó magatartás.
-
Sóvárgás
Állandósult ürességérzet, sóvárgás. Az érzelmi űr betöltésének megkísérlése
újabb és újabb partnerekkel, munkahelyekkel, költözésekkel, esetleg
drogokkal, alkohollal, étellel. Állandó nyugtalanság.
-
Kétségbeesés
Reménytelenség, cselekvésképtelenség. A gyászoló úgy érzi, hogy
képtelen arra, hogy életét akár a legcsekélyebb mértékben is megváltoztassa.
Állandó, enyhe depresszió.
-
Elidegenedés
A gyászoló képtelen arra, hogy másokhoz érzelmileg kötődjön. "Halott"
érzelmi és lelki világ. Érzéketlenség és apátia. Esetleg öngyilkossággal
foglalkozó gondolatok.
Alkalmazott gyógymódok
- A saját életemben bekövetkezett változások
is komoly veszteséget jelentettek, ezért bennem "rokon lélekre"
talál, így biztos vagyok benne, hogy már az is sokat segít ha beszélgetünk
az Önt ért veszteségről.
- Nagyon jó hatásúak a személyre szólóan összeállított Bach-cseppek.
- Több példa van arra, hogy az akupunktúrás
kezelés is sokat segíthet.
Amerikában a szeptember 11.-i terrortámadást követően például az álozatok
hozzátartozóinak nagy része kapott akupunktúrás segítséget.
A 2004 decemberi cunami után Thaiföldre számos akupunktúrás csapat vonult
ki, kifejezetten azért, hogy a hatalmas megrázkódtatás feldolgozásában
segítse az ott élőket és a turistákat.
|
amiben segíthetek:
|